DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
2014. November 11.

Ismét eltelt egy év, és lassan aktuálissá válik a kérdés: kik voltak idén a legjobb DJ-k itthon és külföldön, kiket értékelük a legmagasabbra a mainstream, és kiket az underground köreiben? A választ 2015. február elején, a Ballantine's Music Awards keretében tudjuk majd meg - de addig is, minden DJ-t szeretnénk bíztatni a szavazásra, hiszen Ti döntötök!

Az elkövetkező három hónap a jelöltekről, a szavazásról, a DJ-kről, azaz Rólatok szól!

2014. October 27.

Újabb nagy nemzetközi sikerről számolhatunk be, amely ismét bizonyítja a magyar producerek alkotó tevkenységének kiemelkedő minőségét és versenyképességét az elektronikus zene világpiacán.

2014. October 15.

DJ-ként általában úgy érezzük, élünk-halunk a zenéért, sőt, kultúrmissziót is végzünk, és már önmagában az is érték, amit egy-egy szett által létrehozunk. Néhány esetben ez pontosan így is van. De van olyan is, aki csak szórakoztatni akar, és ezt - mások vagy saját maga szerint - magas színvonalon, profin végzi. És persze van, akinél mindez hobbi, önmegvalósítás, szórakozás, időtöltés, szárnypróbálgatás, kezdeti próbálkozás, stb., stb.

2014. October 10.

Kifejezetten producerek számára került meghirdetésre, és az idei Budapest Music Expo egyik kiegészítő programjaként jött létre az az előadás és beszélgetés, amelyen az érdeklődők alapos ismereteket szerezhettek arról, hogyan tudnak jövedelemhez jutni a zenekészítésből a független, elsősorban elektronikus zenei alkotók.

2014. September 26.

Producer vagy?
Saját zenéid vannak?
Kerestél már érdemben pénzt a zenekészítésből?
SZERETNÉL???

A technika és a zenei trendek folyamatos változásának köszönhetően egyre többen próbálkoznak - különösen a DJ-k közül - saját zenék készítésével. Önálló dalok, hivatalos remixek vagy éppen bootlegek, mashupok; nagyon gyakori és divatos ma mindez az elektronikus zenében. És nem ritkán kifejezetten jó, igényes, értékes alkotások is születnek.

Oldalak

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442