Folyamatosan felmerülő, visszatérő, sokakat érintő probléma, hogy a különböző zenés vendéglátóhelyek időnként nem korrektek a DJ-kkel szemben, nem adják meg a megfelelő bánásmódot, nem tisztelik, nem ismerik el kellően a munkájukat, rosszak a körülmények, méltatlanul alacsonyak a fizetések, esetleg kifejezetten át is verik a fellépőket, stb.
Számos történet kering, melyek egy része bizonyára igaz, másik részük túlzás, vagy legalábbis egyoldalú ábrázolása egy bonyolultabb helyzetnek, történésnek. Sokan szerettek volna régóta valamiféle "feketelistát" összeállítani a klubokról, ahol jól elmondhatják, milyen méltatlanság érte őket egy-egy vendéglátóhelyen.
Egy sima "köpködős" fórum persze több problémát szülne, mint megoldást. Jogi következményei is lehetnek, ha valaki nyilvánosan valótlanságot állít, és a másik oldal meghallgatása nélkül egyetlen történet sem hiteles, bérmennyire is érezzük úgy, hogy nekünk van igazunk. Az álláspontok nyilvános ütköztetése esetén pedig félő, hogy két, egymás által megsértett fél ide-oda csapkodásává silányulnának a mások figyelmeztetését célzó, egyébként jó szándékú törekvések is. Ezért nem született eddig ilyen "fekete lista". Most viszont a DJ Szövetség megtalálta a hosszú távú megoldást!
Azért, hogy a klubok, zenés szórakozóhelyek egyre inkább a megfelelő módon, az elvárásoknak megfelelően, színvonalasan és korrektül működjenek, folyamatosan minősíteni kell őket; ugyanúgy, ahogy ma már például az éttermeket is minősítik évről évre, és erről olyan különböző, profi kiadványok is megjelennek, mint a kifejezetten magyar kiadással is rendelkező Gault Millau kalauz.
Egy minősítő rendszerben a szakma számos szempont alapján pontozhatja az adott szórakozóhelyet, így kérdésenként, és összesítésben is kialakulnak a sorrendek, amelyek megmutatják, hogy melyik felel meg jobban a követelményeknek, melyik kevésbé, és melyik egyáltalán nem. Ez pedig fontos jelzés utána a DJ-knek és a közönségnek, hogy hova menjenek fellépni vagy szórakozni, és hova ne.
Ezt a minősítő pontrendszert hozzuk most létre, és ebben lesz lehetősége a szakma képviselőinek, a DJ Szövetség minden tagjának arra, hogy jó vagy rossz véleményt nyilvánítson akár egy, akár sok-sok különböző zenés szórakozóhelyről, amellyel kapcsolatba került. Nagyon fontos emlékeztetni mindenkit, ismerve a gyakori türelmetlenséget, hogy ez sem varázsütés, ettől sem fognak másnaptól többet fizetni és jóval korrektebbül viselkedni a klubok. (Például egy étteremről szóló negatív értékelés után is előfordul, hogy utána még párszor lehúzzák a külföldi turistákat, de számos ilyen hely kényszerült egy idő után bezárni, mert vagy a hatóságok koppintottak az orrukra, vagy egész egyszerűen tönkrementek, a nyilvános kritikák hatására.) Hosszú távon egyértelműen tisztul a piac akkor, ha a rossz hozzáállás, a negatív viselkedés, az inkorrektség nyilvánosságra kerül, mint ahogy az is nagyon fontos információ, ha egy helyről folyamatosan pozitív értékelések születnek.
Ebben a nagyon fontos, értékelő munkában várjuk minden DJ közreműködését. A DJ Szövetség tagjai bármilyen, általuk ismert szórakozóhelyet, akár többet is, részletesen véleményezhetnek számos különböző szakmai szempontból. Részletes, minden tárgykört felölelő kérdőíven lehet pontozni a helyszíneket, az egyes szempontok szerint külön-külön.
A szórakozóhelyekre minden kérdéskörben ki fog jönni egy átlagos pontszám, így lényegtelen, hogy ismert vagy eldugott, kicsi vagy nagy, sokak vagy kevesek által véleményezett helyről van szó, az esélyek egyformák. Külön nyertes lesz a budapesti és a vidéki kategóriában.
A legjobb (és legrosszabb) szórakozóhelyek véleményezése párhuzamosan zajlik az év DJ-je szavazásokkal, és az eredmény is a január 30-án megrendezésre kerülő Ballantine's Music Awards alkalmából kerül kihirdetésre.
Köszönjük az együttműködést!