DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
2014. October 27.

Újabb nagy nemzetközi sikerről számolhatunk be, amely ismét bizonyítja a magyar producerek alkotó tevkenységének kiemelkedő minőségét és versenyképességét az elektronikus zene világpiacán.

A csapat zenei "motorja" egyben szervezetünk tagja is, így a DJ Szövetség külön gratulál az elismeréshez, amely újabb jelentős eredmény abba az irányba, hogy Magyarország egyre inkább felkerüljön az elektronikus zene térképére, és remélhetőleg tovább tágítja a kapukat, lehetőségeket azon tag- és honfitársaink számára, akik kemény munkával folyamatosan építik zenei karrierjüket, újabb és újabb kiemelkedő produktumokat téve le az asztalra.

A Stadiumx formáció még nincs egyéves sem, a magyar DJ-páros tagjai azonban nem ismeretlenek a zeneiparban, ráadásul már most a legnagyobb külföldi nevekkel dolgoznak az elektronikus tánczene világában.

Dave Martin neve ghostproducerként több kiemelkedő hazai sláger remixével köthető össze, mint például: Lotfi Begi, Király Viktor vagy Radics Gigi. Sullivan pedig a Muzzaikkal vívta ki magának az elismerést.

Pete Tong a BBC rádión csinált dalpremiert a StadiumX "Howl at The Moon" című felvételének, ami hatalmas sikert aratott, egészen a Beatport első helyéig jutott. A világ egyik legsikeresebb kiadója, a Protocol Records szerződtette őket, és olyan elismert és népszerű előadóknak készítenek remixet, mint David Guetta. A világsztár maga kérte fel a srácokat, hogy a "Lovers on the Sun" című dalához készítsék el a saját remixüket, Guetta pedig azóta ezt a verziót játssza mindenfelé a világban, köztük nálunk, a Balaton Sound fesztiválon is. Az együttműködés sikerét mutatja az is, hogy David Guetta szeptemberben meghívta őket Ibizára, a Pachába egy közös fellépésre.

A Protocol Records az elmúlt hétvégén adta át a magyar producer duónak a platinalemezt, ezzel is elismerve a "Howl at the Moon" sikerét és fantasztikus eladási számait.

- Óriási meglepetés volt! A kiadó és a menedzsment is titokban tartotta az utolsó pillanatig, hogy mi zajlik pontosan a háttérben, így egészen az átadásig semmit nem sejtettünk! Nagyon meglepődtünk, amikor hirtelen a színpad közepén találtuk magunkat, a díjat markolva. A díjat személyesen Nicky Romerótól vehettük át, ő jelentette be az est fénypontjaként! Mivel ez a rendezvény az ADE és a kiadó hivatalos estéje volt egyben, így a kiadó vezetősége is jelen volt közben! - meséli Dave.

A dalhoz készült klipet Amszterdamban és Rotterdamban forgatták egy holland stábbal, amit Sullivan így említ:

- Alapvető koncepció volt, hogy mi ne szerepeljünk benne, vagy ha igen, akkor is szokásostól eltérő környezetben, a klubok, a DJ pult falain kívül. Mivel a dalnak sajátos hangulata van, így a klipben is szerettük volna ezt viszontlátni! A klip főszereplője Zoi, akivel tökéletesen lehetett együtt dolgozni és szépségével és alakításával sikerült filmre vinni azt a hangulatot, amit előtte a zenével megteremtettünk!

A szerzemény sikere itt minden bizonnyal még nem ért véget, mivel számos országban még csak most kezdték el játszani a rádiók és a tévék.

Ez a fejlődés és a siker a továbbiakra is borítékolható, ugyanis a produkció újabb szerzeményei várakoznak, hogy hasonló karriert fussanak be a világ rádióiban és klubjaiban.

További információk: Stadiumx a Facebookon

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442