DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület

Sokan tévedésből, mások által félrevezetve, de vannak, akik pedig épp mások szándékos félrevezetésének céljából hangoztatják, hogy a lemezlovasság teljes mértékben egy alkotó, művészi tevékenység.

Alkotó tevékenység az, ahol az ember – tulajdonképpen a SEMMIből – létrehoz VALAMIT. Ebben motiválhatja őt saját belső indíttatása, kreativitása, önkifejezési szándéka, és ezek mellett persze gyakori szempont lehet az is, hogy az alkotó munkával pénzt keressen. A festők, szobrászok, zeneszerzők, előadóművészek művészi alkotásokat hoznak létre, mely alkotások az ő tevékenységük nélkül nem is léteznének. Nincs festmény, ha a festő nem festi le az általa látott vagy elképzelt valóságot, nincs színdarab, ha azt nem írja meg az író, nem játsza el a színész, és a zene sem létezik addig, amíg a szerző fejéből ki nem pattan, de még ezután is maximum egy kotta, míg azt elő nem adja egy zenész, énekes.

A hangfelvétel viszont egy önmagában is létező, kész szellemi termék, melyet több alkotó (szerző, előadó, hangfelvétel-előállító) munkája hozott létre. Ezek a kész hangfelvételek ezután felhasználhatóak élvezeti vagy akár pénzkereseti célból is. Aki a hangfelvételt felhasználja pénzkeresés céljából, az szakmai munkát végez. Ha jól, magas színvonalon teszi, akár nagyon komoly hozzáadott művészi értéke is lehet a munkájának. De nem hoz létre önálló alkotást, nem önállóanállít elő VALAMIt a SEMMIből. Már kész alkotásokat „állít ki”, esetleg mesterien jól összeválogatva, variálva, „összemixelve”, stb. azokat. Körülbelül úgy, mint egy jó képzőművészeti kurátor.

Szintén jó példa a restaurátorok esete. Művészi alkotásokkal dolgoznak; megkopott, széttöredezett, stb. festményekkel, melyeket magas színvonalon rendbe hoznak, esetenként akár megsokszorozva a „lelakott” eredeti mű értékét. Munkájuknak nagyon komoly művészi hozzáadott értéke van. Ha mindezt otthon teszik, saját idejüket, pénzüket arra fordítják, hogy régi festményeket jutatnak fel, vásárolnak meg és hoznak rendbe, majd azt kiteszik otthon a nappaliban, ezt teljesen szabadon tehetik. Ha viszont cégtáblát helyeznek ki, melyre ki van írva, hogy „restaurátor”; ha ezt a munkát mások számára szolgáltatásként, saját maguk számára jövedelemszerzés céljából teszik, restaurátori képzettségük kell, hogy legyen hozzá, ennek hiányában nem végezhetik ezt a munkát. A jövedelemről pedig számlát kell adniuk, adózniuk kell utána, stb.

De mondhatjuk a szakácsokat is: a gasztronómia is tud már-már művészi magaslatokba jutni, vadonatúj ételkreációkkal, különleges elkészítési módokkal, stb. De olyan is van, hogy valakinek a nagymamája egyszerűen csak kiválóan főz. Ezzel elkápráztathatja vasárnap a családot, de étteremben nem vállalhat munkát. Ahhoz szakács képesítése kell, hogy legyen. Attól még nem biztos, hogy jobban főz, hogy papírja van róla, de megtanulta a szakma kötelező elemeit, és ez egyfajta garancia. Az Európai Unió egyik legfontosabb irányelve a minőségbiztosítás; a megfelelő biztosíték mind a munkaadó, mind a vendégek felé arra nézve, hogy a szolgáltatás elvárt, alapvető minimum szintjét a szolgáltató bizonyosan teljesíteni tudja. Innentől kezdve lehet, hogy a nagyi jobban főz – akkor nem megyünk étterembe. Lehet, hogy két sarokkal odébb egy sokkal jobb szakács főz – akkor abba az étterembe megyünk. De egyenlő versenyhelyzet van; az alapvető feltételeknek mindenki meg kell, hogy feleljen. Utána győzzön – és főzzön – a jobb!

DJ Tudásbázis


elolvasom »

elolvasom »



elolvasom »

elolvasom »
Miért érdemes tagnak lenni a DJ Szövetségben?

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442