DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
2014. October 15.

DJ-ként általában úgy érezzük, élünk-halunk a zenéért, sőt, kultúrmissziót is végzünk, és már önmagában az is érték, amit egy-egy szett által létrehozunk. Néhány esetben ez pontosan így is van. De van olyan is, aki csak szórakoztatni akar, és ezt - mások vagy saját maga szerint - magas színvonalon, profin végzi. És persze van, akinél mindez hobbi, önmegvalósítás, szórakozás, időtöltés, szárnypróbálgatás, kezdeti próbálkozás, stb., stb.

Az örök lázadó DJ-k

A DJ pálya általában az egyéniségeket vonzza, akik nehezen tartanak be szabályokat, és mindig keresik a saját útjaikat. Az underground pedig különösen a rendszerrel, az "establishment"-tel való szembenállásról, egyfajta lázadásról szólt mindig is, és ebben a körben pláne trendy elutastani bármit, amiben a "rend" szó szerepel, aminek bármi közel van a rendhez, szabályokhoz.

Mindezzel alapvetően nincs is semmi baj, a határok feszegetése akár izgalmas és hasznos is lehet. Amikor viszont valaki már profi DJ-nek tartja magát, pénzt keres, rendszeresen dolgozik, több éves vagy akár évtizedes múlttal, akkor fura, ha azt gondolja, megengedheti magának, hogy ne tartsa be a munkavégzéséhez kapcsolódó törvényi előírásokat, pláne hogy esetleg még menőzzön is ezzel. (Kicsit olyan, mintha egy taxis büszkélkedne vele, hogy megint megtekerte a váltóval a kilométerórát, és az utas nem vette észre.)

Mindegy, milyen indíttatásból diszkózik valaki, akár saját magát szórakoztatja, akár másokat; akár "szerelemből" diszkózik, akár pénzt keres vele, mindenképp más alkotók munkáját (is) felhasználja. Nem számít, hogy kezdő vagy profi, milyen zenét játszik, előremutatónak vagy gagyinak tartjuk, amit csinál (ez eleve szubjektív). Bármekkora sztár vagy menő "underground" DJ valaki, bármilyen régóta is van a pályán, bármit is gondol magáról, vagy gondolnak róla mások, a szabályok egyértelműek, érthetőek, és mindenkire nézve egyformák. Nem csak erkölcsi kötelességünk, hanem az alkotók - ez esetben a hangfelvétel-előállítók - törvény által biztosított joga is, hogy ha a zenéiket felhasználjuk, akkor ezt kizárólag engedéllyel tegyük, illetve fizessünk is a zenéért.

Igazából furcsa is kicsit, hogy épp a magukat sokra tartó, profi DJ-k, a "krém" egy része (főleg az undergroundban) az, akik néha nem akarják megérteni az előírásokat. Bizonyára keveseknél van baj a felfogóképességgel, inkább az előbb említett örök lázadó dolgozik még mindig bennük bennük; bár legalábbis megmosolyogtató, de inkább szomorú, amikor valaki még akár a negyvenes évei derekán is lázadozik. Valamiért nehéz elfogadni, hogy van egy "rendszer", ami minden szereplőt érint, és amelynek segítségével az alkotók jövedelemhez, a zenefelhasználók pedig lehetőséghez, engedélyhez jutnak. Ez a rendszer a közös jogkezelés rendszere.

Mik az előírások?

Amennyiben valaki nem eredeti (gyári) lemezeket (CD vagy vinyl) használ, a zenefelhasználását MINDEN ESETBEN jogosítania kell, BÁRHONNAN szerzi be a zenét. A hangfelvételek nyilvános bemutatás céljából történő többszörözése kizárólag a jogtulajdonosok engedélyével történhet. (Bárhonnan, bármilyen letöltés mind technikai, mind jogi értelemben többszörözésnek minősül.) Az engedélyt a világ MINDEN, működő zeneiparral rendelkező országában a közös jogkezelő szervezettől lehet megszerezni. (A jogi vonatkozásokat, különböző előírásokat, gyakori kérdéseket mind-mind megtaláljátok a www.djtudasbazis.hu weboldalon.)

A helyzet szerencsére egyáltalán nem rossz. Magyarországon a DJ-k túlnyomó többsége érti mindezt, és maga is megtiszteli a zenei alkotókat azzal, hogy fizet a zenéért, így jogszerűen használja fel. Közel 2000 DJ jogosítja valamilyen formában a másolt hangfelvételeit. Nagy részük, a rendszeresen fellépők az éves átalánydíj segítségével. Akik ritkábban dolgoznak, az egy-egy bulira érvényes alkalmi jogosítást választják. Végül néhányan a másolt CD-iket jogosítják példányonként. (Többségük tag a DJ Szövetségben is, de ez senki számára nem kötelező, pusztán jelenős kedvezményt biztosít a jogdíjak megfizetésénél, és mindenki maga döntheti el, hogy él-e a lehetőséggel.)

Már csak nagyon kevesen vannak, akik továbbra is a zavarosban halásznak, és próbálják megúszni a jogdíjfizetést. A profiknál kifejezetten ciki, az abszolút amatőr kutyaütőknél, vagy akár a tehetséges kezdők között még előfordul néha, de közülük is már csak nagyon kevesen kockáztatják a másolt zenék illegális felhasználását, és az ezzel járó NAV-ellenőrzést és a büntetőeljárást, hiszen egyre könnyebb lebukni is.

Lehet, hogy Téged is megkárosítanak néhányan?

Nagyon ritkán, formai vagy eljárásbeli okok miatt, ügyészi hibák vagy egyéb "jogászkodások" segítségével, 100-ból kb. egy alkalommal előfordult, hogy egy büntetőeljárást a hatóság megszüntetett, így a jogsértés következmények nélkül maradt (ez a fajta kiskapu egyébként azóta már abszolút be is zárult). Ha ilyenkor egy DJ büszke arra, Facebookon vagy bárhol másutt kérkedik azzal, hogy nem fizette meg a zenék felhasználása után járó díjat, és megúszta, akkor jogosan merül fel a kérdés: ez a DJ mennyire érdemel meg bármilyen tiszteletet, szakmai elismerést? Hiszen ő maga abszolút nem tiszteli meg a zenei alkotókat, producereket, hanem inkább megkárosítja őket, köztük - ha magad is producer vagy - akár Téged is.

A MAHASZ idén nyáron nyilvánosságra hozott információi alapján tudjuk, hogy a DJ-k felhasználásai alapján felosztott jogdíjakból közel 30 millió forint került abszolút független, hazai elektronikus zenei alkotókhoz, kiadókhoz és producerekhez, köztük bizonyára a Te ismerőseidhez is. Érdemes tehát egy kicsit érdeklődni náluk, sokkal hitelesebb forrás ők, mint a Facebookon, blogokon, stb. hangoskodó, személyeskedő "nagyokosok". Helyettük ismét csak a www.djtudasbazis.hu oldalt tudjuk inkább ajánlani.

Tiszteljük meg az alkotókat, producer társainkat azzal, hogy megfizetjük a zenefelhasználásért járó díjakat, akár a mainstreamben, akár az udergroundban. Saját magunkat pedig tiszteljük meg azzal, hogy mindenféle fél-információkon, szamárságokon alapuló okokodás helyett utánanézünk a tényeknek. Egy DJ vegye komolyan a zenét, a hivatását, vegye komolyan saját magát.

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442