DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
2014. October 10.

Kifejezetten producerek számára került meghirdetésre, és az idei Budapest Music Expo egyik kiegészítő programjaként jött létre az az előadás és beszélgetés, amelyen az érdeklődők alapos ismereteket szerezhettek arról, hogyan tudnak jövedelemhez jutni a zenekészítésből a független, elsősorban elektronikus zenei alkotók.

Számos producer tevékenykedik hazánkban is, közülük jó páran rendelkeznek már hivatalos megjelenésekkel is, vannak, akik még csak a szárnypróbálgatás időszakában tartanak, de általánosságban jellemző, hogy számos kérdésben hiányosak az ismereteik, ezáltal számos lehetőségtől is elesnek. Ezt a hiányt igyekezett pótolni a DJ Szövetség által szervezett előadás, amelyen a jogdjaktól kezdve a promóción keresztül a digitális terjesztésig számos téma került alapos ismertetésre.

A közel száz résztvevő megtudhatta, hogy a zeneipar és a zenekészítés a kreativitáson és a művészeten túlmenően, nemzetközi és hazai szinten egyaránt egy rendszer, egy olajozottan működő gépezet is egyben, és ebben mindenki megtalálhatja a helyét, ha színvonalas és egyben piacképes produktumot képes létrehozni és eljuttatni a közönséghez, műfajoktól teljesen függetlenül.

Megtudhattuk, hogy a zeneiparban végbement átalakulások eredményeként ma alapvetően két területen lehet a zenével jövedelmet generálni: a digitális értékesítés és a jogdíjak segítségével. Az élő fellépések, a DJ-zés lehet a harmadik "láb" a zenei karrierben, de nem mindenki tud, vagy akar előlépni a reflektorfénybe is. Akár vállal valaki élő fellépéseket, akár nem, tisztában kell legyenek azzal, hogy az általuk létrehozott zenei és audiovizuális alkotások mind-mind termékek, amelyek önállóan, fellépés nélkül is meg kell, hogy állják a helyüket, anyagilag is. Számos példa támasztja alá, Aviciitől Calvin Harrisen át a Sigma duóig, hogy maga a hangfelvétel nem pusztán promóciós eszköz, hanem önmagában is értéket képvisel, és az előadók amellett, hogy komoly gázsiért fellépéseket vállalnak, nem ingyen teszik elérhetővé a zenéiket azzal, hogy "majd az élő bulikért fizet a közönség", hanem a dalokhoz is pénzért juthatunk hozzá a különböző online zeneáruházakban.

A Beatportról, mint az elektronikus zenei körökben legnépszerűbb letöltőoldalról is szó esett (további oldalakkal, mint pl. JunoDownload, TraxSource, stb. egyetemben), ami azért a való életben egy kicsit nagyobb legenda a valóságnál, és a szakmában egy kicsit többen és jobban rajonganak érte a megérdemeltnél. Promóciós eszközként nagyon jó ugyanis azzal dicsekedni, hogy valaki Beaport top 20-ban van, de a helyzet az, hogy egy ilyen helyezéshez akár már néhány tíz letöltés is elegendő egy héten. Ebből viszont komoly megélhetést sosem tud egy producer biztosítani magának.

Ezzel szemben a szélesebb közönség által ismert és látogatott szolgáltatások (iTunes, Spotify, stb.) több letölést és bevételt is képesek produkálni - persze önmagában az sem elég, ha bent vagyunk ezeken az oldalakon, hanem erős promóció, marketing, termékkihelyezés, stb. szükséges ahhoz, hogy az elérhető dalainkat valóban le is töltsék vagy streameljék. Ehhez az aggregátor cégek tudnak nagyon sokat hozzátenni, és a velük való szerződés az egyik járható és járandó út.

A másik nagyon fontos lépés, hogy az alkotó minden releváns közös jogkezelő szervezetnél jelentse le a dalait (függően attól, hogy szerző, előadó vagy hangfelvétel-előállító, esetleg akár ezek mindegyike). Lényeges, hogy a dalok a megfelelő promóció segítségével jussanak is el a zenefelhasználókhoz (rádiók, DJ-k, kereskedelmi üzletek, stb.), akik viszont jogdíjat fizetnek a zenéért, és ezekből a jogdíjakból az alkotók a megfelelő módon részesülnek. Olyannyira, hogy ma már a jogdíj sok esetben az elsődleges, a zenei alkotás anyagi oldalát megalapozó bevételi forrás akár kisebb vagy nagyobb kiadók, akár önálló producerek számára, és a további bevételek (közvetlen értékesítés, reklámzenei szerződések, stb.) már csak a "hab a tortán".

Mind a jogdíjak kezelésében, mind a zenék promóciójában a DJ Szövetség és az ilyen tevékenységekre szakosodott szereplők is rengeteget tudnak segíteni a producerek számára, akik közül sokan már ma is élnek ezekkel a lehetőségekkel, a többiek számára pedig épp a mostani alkalom során nyílt lehetőség, hogy maguk is belépjenek a rendszerbe és a zeneiparba. (Amennyiben ilyen jellegű segítségre van szükséged, keresd fel a DJ Szövetséget a producer@djszovetseg.hu címen.)

Mindössze azt sajnálhatjuk, hogy pont azok közül jöttek el kevesen az eseményre, akik a legtöbbet és a legnagyobb butaságokat kiabálva szokták a Facebookon osztani az észt - amivel persze néhány lájkot mindig összegyűjtenek, de lájkból pénzt még senki nem keresett. Zeneértékesítésből és pláne jogdíjból azonban már számos hazai alkotó, kiadók, zenekarok, producerek jutottak egészen számottevő, a megélhetést és a további zenei alkotás lehetőségét biztosító bevételekhez. A Facebookos okoskodások helyett a budapesti underground elektronikus zenei szcéna producereit és DJ-it is nagy szeretettel várjuk tehát a legközelebbi hasonló rendezvényre. :)

További hasznos tanácsok, háttérinformációk: www.djtudasbazis.hu

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442