DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
2014. February 23.

Bíztató, hogy a magyar DJ-k egyre jobban tisztelik a zenei alkotókat, producereket, akiknek köszönhetően pénzt keresnek, fellépésekhez és népszerűséghez jutnak. Emellett egyre profibbak is; nem kockáztatják, hogy egy buli miattuk megszakadjon. Bújkálás, öncélú lázadozás, a zene jogsértő felhasználása helyett betartják a törvényt és garantálják a zavartalan szórakozást mind a munkaadóik, mind közönségük számára.

Kevesen, de sajnos vannak még, akikre a fentiek nem illenek, akik nem profik és nem tisztelik sem a törvényt, sem a zenei alkotókat. Már az idén eddig eltelt másfél hónapban is több büntetőeljárás indult DJ-kkel szemben, másolt hangfelvételek engedély nélküli felhasználása miatt.

Az elmúlt hétvégén Dél-Magyarországon és egy Budapest melletti településen is történt sajnos ilyen eset, melyek számos tanulságot is rejtenek.

Több DJ is lépett fel aznap este ugyanazon a helyszínen, illetve volt, ahol a DJ-nek korábbi években volt befizetett jogdíja. Ez azonban semmit sem befolyásol; a tavalyi évre befizetett jogosítás sem érvényes idén, nincs olyan, hogy "türelmi idő". A másolt hangfelvételek jogosításáért pedig mindenki saját maga tartozik felelősséggel. A zeneszolgáltatást végző DJ-re nem érvényes egy másik DJ jogosítása. Attól, hogy egy DJ befizette a jogdíjat, attól nem tudnak ugyanott többen is zenélni, és akkor sem, ha a vendéglátóhely fizette be a jogdíjat. A hanghordozóin található zenéket minden DJ maga kell, hogy jogosítsa.

A pontos információk végett (meg persze a tényeket nem ismerő, ám annál hangosabb kommentelők és Facebook-huszárok kedvéért) néhány dolgot sokadszorra pontosítani kell:

  1. A DJ-k a másolt hangfelvételek felhasználásáért a jogdíjat nem a DJ Szövetségnek, hanem a MAHASZ-nak fizetik.
  2. A DJ Szövetség tagjai a rendszeres, megbízható jogdíjfizetésért és adatszolgáltatásért cserébe kedvezményesen tudnak jogosítani - a DJ Szövetségnek mindössze ennyi köze van a jogdíjakhoz.
  3. A szórakozóhelyek ellenőrzését nem a DJ Szövetség és nem a MAHASZ végzi, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
  4. A vendélgátó hely által az Artisjus-nak fizetett jogdíj NEM elegendő abban az esetben, ha másolt hangfelvételeket is használnak. NEM még egyszer kell ugyanazért fizetni, hanem egy másik felhasználást kell jogosítani. Az Artisjus felé a zene nyilvános előadása után kell jogdíjat fizetni. Amennyiben élő zene, rádió vagy gyári lemezek szólnak, NINCS ezen kívül több fizetnivaló. Amennyiben azonban többszörözött (másolt) hangfelvételek is felhasználásra kerülnek, a hangfelvételek többszörözéséért is (és nem csak a nyilvános előadásért) jogdíjat kell fizetni.
  5. A hangfelvételek többszörözését minden esetben engedélyeztetni kell, függetlenül attól, hogy lejátszára kerültek-e, és attól is, hogy azok milyen forrásból származnak. (Tehát az online zeneáruházakból letöltött zenék is kizárólag magáncélra használhatóak fel, minden további esetben - például diszkózásnál - jogdíjat kell fizetni a felhasználásért.)
  6. A jogdíjat minden jogosult nevében a közös jogkezelő szervezet (Magyarországon a MAHASZ) szedi, és a felhasználói adatszolgáltatások alapján minden jogdíjat fel is oszt a jogtulajdonosok között. A pénz MINDEN ESETBEN eljut minden egyes jogosulthoz, aki a közös jogkezelésre vonatkozó törvényi előírások szerint lejelentette hangfelvételeit, és akinek a hangfelvétele szerepel a felhasználók által közölt kötelező adatszolgáltatásokban.
  7. A többszörözési jogdíjat a hangfelvétel-előállítók (kiadók, producerek) kapják, NEM a szerzők vagy az előadók. Ha a szerző és/vagy előadó maga a producer is, akkor ezáltal természetesen neki is jár ez a jogdíj.
  8. A másolt zenéit MINDEN DJ maga kell, hogy jogosítsa! Attól, hogy a helyszínen fellépő másik DJ-nek be van fizetve a jogdíja, vagy ha a vendéglátóhely a napközben, háttérzenéhez stb. használt másolt hangfelvételei után fizetett jogdíjat, attól még mindenkinek gondoskodnia kell a saját jogosításáról.
  9. Minden, esetleges "szakértőktől" származó hozzászólással ellentétben a másolt hangfelvételek felhasználására, illetve a közös jogkezelésre vonatkozó előírások Európai Uniós jogharmonizáción alapulnak, és MINDEN más országban is gyakorlatilag tökéletesen ugyanazok az előírások vannak érvényben, mint Magyarországon. (Az összegekben, a betartatás szigorúságában, de még egy-egy ország DJ-inek tájékozottságában, jogi-gazdasági ismereteiben is lehetnek természetesen különbségek.)

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442