DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület

A világon rengeteg szavazást rendeznek a DJ világban (és persze azonkívül is). És lehetetlen, hogy az eredmény mindenkinek egyformán megfeleljen, hiszen épp ez minden szavazás lényege: a különböző vélemények „megmérése”.

A DJ Szövetség által minden évben megrendezett hivatalos szavazáson a szervezet minden tagja, azaz közel ezer szakmabeli szavazhat. Első körben a tagok bárkit jelölhetnek (természetesen NEM csak a Szövetség tagjai közül), majd a második körben a 20 legtöbb jelölést kapott „versenyzőre” lehet szavazni. A kétfordulós verseny tehát a szakma megítélését tükrözi. Teljesen demokratikus és sok-sok különféle vélemény és szakmai szempont összességéből születik. Az eredmény kétségbe vonása, magának a szavazásnak a "herótozása" a legnagyobb fokú tiszteletlenség a kollégákkal szemben. Aki nyilvánosan szidja a versenyt és az eredményt, az képtelen a demokratikus végeredmény elfogadására, pályatársai véleményét alacsonyabb rendűnek, a sajátját pedig mások felett állónak tartja.

Mindenkinek lehetősége van véleményt mondani: a DJ Szövetség MINDEN tagja szavazhat. Aki nem tag, mert ő úgy érzi, nem akar a szakmához és annak szervezetéhez tartozni, ez természetesen elfogadható, viszont így neki nincs semmilyen jogalapja a pályán kívülről „bekiabálni”. A tagság mindenki előtt nyitva áll, ahogy a szavazás is. Aki pedig tag, de mégsem veszi a fáradságot, hogy szavazzon, az végképp jogtalanul szidja a végeredményt!

Aki szavazott, de a győztes nem az ő ízlésének felel meg, annak kulturáltan el kell(ene) fogadnia a demokrácia szabályait: a többség dönt, még akkor is, ha mi mást gondolunk.

Ezen normák be nem tartása, a részvétel helyett a partvonalon kívülről való „beugatás”, továbbá a személyeskedés - valójában ez a szégyen.

Előfordul, hogy nem tetszik egy Oscar-díjas film – ehhez természetesen jogunk van – de akkor az egész Amerikai Filmakadémia tök hülye és szégyellje magát???

Egy jó DJ ismérve többféle lehet. Nem biztos, hogy az a legjobb, aki a legtechnikásabban mixel, akinek a buliján a legtöbben vannak, aki a legjobb zenéket játsza, stb. – utóbbi ráadásul eleve teljesen szubjektív, eldönthetetlen. A felsorolt szempontok mindegyike, és még számtalan elem alkotja annak összességét, hogy kit tartanak jó DJ-nek. Mindenkinek lehet véleménye, eltérhet a végeredménytől, de ettől még kötelességünk tiszteletben tartani mások véleményét – az élet minden területén.

Aki szidja a szavazást, az a kollégáit szidja, őket hülyézi le. Ráadásul képtelen megérteni, hogy az eredményt nem a DJ Szövetség, mint valami „megfoghatatlan szerv” dönti el, mert ilyen, hogy „DJ Szövetség” önmagába nem is értelmezhető. A DJ Szövetség a tagság összessége. Amikor ezer ember tartozik egy szervezethez, és az ő szavazataikkal valaki megnyer egy megmérettetést, akkor vajon milyen alapon érzi bárki magát annyira mások felett állónak, hogy minősíthetetlen kifejezésekkel és hangnemben, gátlástalanul szidja a nyerteseket, az eredményeket, és mindenkit, aki szavazott...?

DJ Tudásbázis


elolvasom »

elolvasom »



elolvasom »

elolvasom »
Miért érdemes tagnak lenni a DJ Szövetségben?

DJ Szövetség - Magyar DJ és Producer Egyesület
1137 Budapest, Szent István krt. 2.
info@djszovetseg.hu
+36 70 502 7442