A DJ pálya sokak számára vonzónak tűnő tevékenység, hiszen az imádott zenével foglalkozhatunk, a hobbink válhat a megélhetésünkké, eközben népszerűek is leszünk, és még jól meg is fizetik…legalábbis így volt régen. Ma sajnos egyáltalán nem ez a jellemző.
Az évekkel ezelőtti állapottal ellentétben, egyáltalán nem nyújt stabil megélhetést a DJ szakma, és egyáltalán nem jutnak nem hogy nagy népszerűséghez, de sokszor még a megérdemelt alapvető megbecsüléshez sem a diszkósok, sem erkölcsileg, sem anyagilag.
Pedig nem kellene ennek így lenni. Az ok nagyon egyszerű: ma bárki lehet DJ.
Azzal természetesen semmi baj, ha a pálya mindenki előtt nyitva áll, ez így helyes. Aki szeretne DJ lenni, kapjon rá lehetőséget, és végül tehetsége, szorgalma, szerencséje, és nem utolsósorban a közönség véleménye döntsön arról, hogy sikeres lehet-e a pályán.
Minden szakmában, de az üzleti életben is akkor működik jól a szabd verseny, a „piac”, ha vannak szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, s így mindenki egyforma pályán „focizik”. A tehetség, szorgalom, stb. dönti el, ki lesz például sikeres ügyvéd. De az egyetemet el kell végezni, az Ügyvédi Kamarában mindenki számára kötelező a tagság.
Vagy például egy restaurátor: otthon szabadon foltozgathatja a megvásárolt festményeket, ezzel olyan művészi jellegű tevékenységet végezve, mint a diszkózás is – ahol szintén művészi alkotásokat használunk fel, és akár saját művészi értéket is adhatunk hozzá. De ha restaurátorként dolgozni is akar, ezzel mások számára szolgáltatást végezve, saját maga számára pénzt keresve, ezt csak úgy teheti meg, ha bizonyos szakmai, jogi, gazdasági, stb. előírásoknak megfelel. Más a helyzet, ha otthon, magunknak, a haveroknak „művészkedünk”, és más, amikor nyilvános helyen, munkát végzünk ugyanazzal a tevékenységgel.
A mai, kesze-kusza, szabályozatlan helyzetben teljesen összemosódott a két dolog. A hobbi DJ-k („bedroom DJ-k”) elárasztották a nyilvános helyeket, azt gondolva, hogy ők már DJ-k attól, hogy a nevük elé írják. Ingyen megszerzett zenével, az alkotókat ily módon megkárosítva, a szakmai normákat teljesen figyelmen kívül hagyva, 3 szendvicsért (nem túlzás, megtörtént eset), elvállalnak egy-egy bulit, csak azért, hogy a pultban állhassanak. Ráadásul sok esetben mindezt úgy teszik, hogy a már ott dolgozó DJ-t célirányosan „kifúrják” a főnöknél, pusztán azzal, hogy aláígérnek. A vendéglátósok pedig sokszor bele sem gondolnak, hogy a „ma esti olcsó jánossal” megspórolt 20-30 ezer forint sokszorosát bukják el a következő hetekben; ha a DJ képzetlen, túl sokat hisz magáról, de nem ismeri, nem érzi a szakma fortélyait, haza fogja vágni a bulit. Kevesebbet iszik a közönség, aztán már nem is jön, és néhány hét után pedig már be lehet zárni a helyet.
Természetesen semmi baj azzal, hogy egy fiatal DJ szeretne lehetőséget kapni, és azzal sem, ha egy helyen több DJ-t is kipróbálnak, és nem ugyanaz a diszkós van heteken vagy akár éveken át. Az is természetes, hogy van némi árverseny, különösen a jelenlegi piaci-gazdasági helyzetben. De nem szabad, hogy kizárólag az olcsóság legyen a szempont, hiszen ez nagyon durván a minőség rovására megy, amint azt láthatjuk is: nem csak a DJ fizetések, de az egész „partikultúra”, a bulizási szokások és a környezet is sokkal gyengébb, mint tíz évvel ezelőtt. A közönség számára sem igazán vonzóak a jellegtelen, egyforma bulik, az egymást utánzó, egyéniségmentes önjelölt DJ-kkel, ezért sokkal kevesebben is járnak el. A DJ-k pedig egymással versengve tolják lefelé az árakat, nem csak egymásnak ártva ezzel, hanem saját jövőbeni lehetőségeiket is előre elvágva.
Mi a megoldás? Saját munkánk értékének a helyén kezelése, nem a mindenáron való azonnali sztárság illúziója; az idősebb és fiatalabb DJ-k együttműködése, a közös fellépés a teljes szakma és minél jobb elismertetése érdekében. Biztos, hogy nem megy egyik napról a másikra, de kitartó, következetes, közös munkával már középtávon is elérhető a gázsik lassú, de biztos emelkedése, ha mindenki együttműködik.
